A görög istenek…

Horváthné Schmidt Ilona: A görög istenek archetípusainak megjelenítése a párkapcsolatokban

Először arról szeretnék beszélni, hogy honnan kaptam az előadásom ötletét.

Az elmúlt év végén találtam rá egy könyvre, melyet Thomas Moore írt, a szerző 12 évig élt katolikus szerzetesként, majd megnősült, kislánya született. Dolgozott pszichoterapeutaként, tanárként, íróként. A szerző személye keltette fel az érdeklődésemet, mert amikor még pszichiátriai osztályon dolgoztam több olyan cölibátust vállaló emberrel találkoztam, akik életkoruk előrehaladtával pszichés válságba kerültek, mert a gyermektelenség, az a tudat, hogy halálukkal a nevük is sírba száll nehezen viselhető lelki teher lett számukra. A szerző utal a sorsát megváltoztató döntésére, miszerint: „bátorságot igényel, hogy a szeretet, az öröm és a vágy kormányozza lépteinket, és ne az elfojtások határozzák azt meg”.

 „Hogyha még mindig egy cölibátust vállaló vallási közösségben élnék, lehet, hogy vonzó lehetőségnek tartanám a házasságot – úgy, mint most alkalmanként a cölibátust.” Amikor a szerző az egyedüllét után áhítozik, emlékezteti magát arra, hogy a szerzetesi életforma mennyire korlátozott és nárcisztikus volt számára. „Úgy érzem, a házasság szelídebbé tesz, így jobban részt tudok venni az életben …”

Könyvének címe: A lélek szexualitása. A szexualitás lelke. Könyve számomra a szexualitás és a lélek összefonódásának misztériuma, és gyakran úgy éreztem, a szerző ódai magasságokban ír Aphroditéról, a szépség, a szerelem istenasszonyáról, a szex nimfájáról.

Ennek kapcsán gondoltam arra, hogy ezt az embert karjaiba zárta Aphrodité, nézzük meg mi történik akkor az egyénnel, a párkapcsolatokkal, ha más archetípus válik dominánssá.

Nemcsak arról szeretnék beszélni, hogy a görög istenek archetípusai hogyan jelennek meg a párkapcsolatokban, hanem arról is, hogyan segítik / segíthetik a görög istenek archetípusai a párkapcsolatokat.

Időzzünk még el Aphroditénél.

Aphrodité, a rómaiaknál Vénusz, az az istennő, aki a szerelem által az átváltozás és átváltoztatás folyamatához szükséges mágikus hatalmat birtokolja. Aphrodité nemcsak igazi nő, hanem másokat is azzá tud változtatni, még egy szobrot is.

A mitológia szerint Pügmaliónnak Küprosz királyának sokáig nem volt felesége. Egyszer elefántcsontból csodálatos nőalakot faragott ki, akibe beleszeretett. De hiába csókolgatta és halmozta el ajándékokkal, a szobor szobor maradt. Végül eljött Aphrodité ünnepe, ahol az istennő személyesen is megjelent. A király áldozatot mutatott be neki, Aphrodité meghallgatta titkos kérését és eleven nővé változtatta a szobrot. A Pygmalion effektus, amelyet mindannyian ismerünk, ebből a történetből származik.

Számomra Aphroditéhoz az érosz fogalma kapcsolódik. Nem véletlenül, hiszen a mitológia szerint Érosz Aphrodité és Arész, a hadisten gyermeke. Érosz két bátyja, az Erőszak (Deimosz) és a Félelem (Phoibosz), akikkel Arész, a hadisten apa csatákba indult. Aphrodité és Arész kapcsolatából született még a Viszontszerelem (Anterósz) és a Harmónia is.

Érosz a rómaiaknál Amor vagy Cupido néven ismert, ő az, aki nyilával segített anyjának szerelembe ejteni a kiszemelteket.

Az érosz, mint fogalom a görög irodalomban a világegyetemet egyben tartó vonzerőt jelentett. Platón szerint az „Érosz nem más, mint a test és a lélek újjászületése a szépségben.”

C.G. Jung azt írta az éroszról: „az emberek azt hiszik, hogy az érosz szexet jelent, holott egyáltalán nem: Érosz kapcsolatot jelent.”

Jung szerint: „Két személyiség találkozása olyan, mint amikor két elem találkozásából vegyület keletkezik, ha a kötések egyáltalán létrejönnek, s mindkettő megváltozik.” (Szeretném megjegyezni, hogy ez a változás nemcsak a párkapcsolatra, hanem a jól működő pszichoterápiás kapcsolatra is igaz.)

Thomas Moorehoz visszatérve, szerinte: az éroszt a testi szerelem által megalapozott jelentőségteljes kapcsolatban érezhetik és érthetik meg az emberek. Az érosz átélése valamiféle tilalom áthágásával is jár, lélektani szempontból ez arra is utal, hogy új világba, másféle dimenzióba csalogat. Erejével kapcsolatosan az ókori görög költőt, Hésziodoszt is idézhetjük, aki arra figyelmeztet, hogy az erotika hajlamos lesz úrrá lenni az emberen. Ugyanakkor, ha az egyén lemond a vágyairól, elfojtja a szenvedélyét, az érosz örvénylő, sötét erőként a föld alá vonul, az élet felszíne pedig szabályozottá és örömtelenné válik.

Pszichoterapeutaként azt javasolnám, hogy mindenféle vágyakozást, szenvedélyt, legyen az szexuális természetű vagy sem, az élet egészére vonatkozóan szemléljünk. A szenvedély egy erő, a lélek valódi vágyakozása az élet után, a teljesség felé. A vágy mindig titokzatos és megismerésük önismereti út. Aki megismeri a vágyait, jobban megérti a lelkét, magabiztosabban, felelősségteljesebben dönthet, kevésbé naiv az élettel kapcsolatban és reálisabban el tud igazodni a párkapcsolatában is.

A leggyakoribb jelző, amit Aphroditéhoz társítottak, az arany volt. Aphrodité szimbóluma még: az enyelgő galamb, a szépségéről és páros életéről híres hattyú, a rózsa, és minden virág, amit a szerelmesek adnak egymásnak, az édes gyümölcsök, a gránátalma.

Az arany, mint jelkép arra is utal, hogy Aphrodité alkimista istennő, aranycsináló. Idézzük fel ismét Jung gondolatát, miszerint a két elem találkozásából, ha közöttük kötések jönnek létre, akkor mindkettő megváltozik és valami új anyag, vegyület keletkezik.

Aphrodité által az emberek válnak arannyá. Gondoljunk a párkapcsolatokban a szerelem fellángolásának időszakára vagy a mézeshetekre. Mi történik ilyen Aphrodité-tudatban az emberekkel?

A párkapcsolat kezdetén valamit észreveszek a másikban, ami fontos nekem, lehet, hogy idealizálok benne valami valós vagy beleképzelt tulajdonságot, ezáltal a partnerem értékessé, széppé válik. A partner is meglát bennem valamit, és azt az énrészemet, ami a partner számára kívánatos lett, fejleszteni, kibontani fogom. A két ember máris megváltozott.

A mitológia szerint Aphrodité és Ankhiszész, vagyis az istennő és a fiatal pásztor találkozásából született fiú Aenes az, aki később Rómát alapította. Thomas Moore, az istennő és az ember együttlétét a szellem és a test egyesülésének tekinti, mely rendkívül gyümölcsöző lehet, személyes világokat, életerőt, és életértelmet, lendületet teremtve, nemcsak a mitológiai történetekben. Vagyis, ha a férfiben vagy a nőben a partnere képes felidézni Aphroditének a jelenlétét, ha aktívvá válik ez az archetípus, akkor a párkapcsolat a testi szerelem által működni fog, és a szexualitásnak lelke lesz.

Nézzük meg Aphrodité szerepét a hosszú távú kapcsolatokban.

Aphrodité saját maga választott férjet, a sánta kovácsistenhez ment feleségül, akit az anyja Héra eltaszított magától. Lehet, hogy ez a házasság a művészetet is szimbolizálja, ami a szépség és a kézművesség egyesüléséből fogan.

Aphrodité a házassága mellett számos kapcsolatot létesített istenekkel és halandókkal egyaránt, sok gyermeke született. Kapcsolatai a kölcsönös szenvedélyen alapultak. Számára a szenvedély volt fontos, nem a hosszú távra való elkötelezettség.

Ha egy párkapcsolatban a szenvedély, a testi szerelem csak az egyik fél számára marad fontossá, akkor problémák várhatók. Ha a szexuális szenvedély az életcélokkal, a kapcsolat alakulásával nem áll összhangban, akkor az Aphrodité lelkű nő vagy férfi szenvedélyének forrását már nem a társában találja meg és a párkapcsolat felbomolhat.

Ezért is fontos az, hogy a pár törekedjen arra, hogy a kapcsolatukban helyet adjanak Aphroditénak.

Thomas Moore a házasságot erotikus szentélynek tartja. A házasság az intenzív léleképítés egyik formája. A szeretkezés megőrizheti a házasság lélekgazdagságát, segítheti a házasság lelkének fenntartását, mert a meghitt együttlétekben a lélek mélye kerül napvilágra.

Hogyan lehet erősíteni Ahrodité jelenlétét?

Elsősorban az érzékszervi élmények által, pl. a pillantás, a simogatás segítségével. Az egymásra hangolódást segítheti a tánc, mindenféle ritmikus mozgás. Az esztétikai örömök, a művészeti tevékenységnek akár az együttes végzése ill. befogadása, szintén Aphrodité meghívásának, fogadásának egyik módja. Aphrodité az itt és most embere, ő megtalálja a szépet a mindennapokban is, legyen az egy gyönyörű madárdal vagy a másik ember kedvessége. Örül a jelennek, ami erőforrás számára, nem kesereg a múlton és nem aggódik a jövőn. Jelenlétében megáll az idő, nincs rohanás, az együttlét időtlenné válik, örökké válónak – mindezt megtanulhatjuk tőle.

Az idő érzékélésének megváltoztatására még Hesztia képes.

Hesztiát a rómaiak Vesztának nevezték, ő a tűzhelyen égő tűz istennője. Hesztia adja a tűz által a fényt, az otthon melegét, az ételek elkészítéséhez szükséges hőt. Az ő jelenléte szentelte meg a házat, ezáltal spirituális szerepe is van. Szimbóluma a kör, mert a templomok áldozati tűzhelyei, az otthonok tűzhelye kör alakú volt.

A halandók őt tisztelték legjobban, a legbecsesebb áldozati ajándékokat ő kapta.

Hesztia bölcs és erős. „Tisztes szűznek” is nevezték, aki önmagával egy, talán ezért sem tudta Aphrodité legyőzni őt, a csábítások nem érintették meg.

Ha egy párkapcsolatban, egy házasságban jelen van Hesztia, akkor a párnak nemcsak fizikális értelemben van hol laknia. Az otthonuk melege és ereje legyőzi a külvilági csábításokat. Hesztia nélkül sem az egyén, sem a pár nem találja meg legbensőbb célját és menedékét, de ez egy országra is igaz.

Elősegíthetjük Hesztia jelenlétét olyan rítusokkal, amelyben a tűz, pl. a gyertya is szerepet kap. Azok a ritusok is Hesztiat erősítik egy párkapcsolatban, amelyek mindkét fél múltjához kapcsolódnak és természetesen a másik által elfogadottak, mert ez az istennő nem viszálykodik, befogadja a múltat, ezzel az egymással élők identitását erősíti.

Hesztiával együtt is szokták ábrázolni Hermészt. A régi görög otthonokban Hesztia kerek tűzhelye a ház közepén, Hermész fallikus oszlopa pedig a küszöbnél, a házon kívül állt. Hesztia tűze a meleget és az otthon megszentelését adta, Hermész feladata pedig az volt, hogy termékenységet hozzon és védelmezzen, tartsa távol a gonoszt.

Az oszlop és a kör, a férfi és a női princípium szimbóluma.

A Hesztia és Hermész misztikumban közös még a tűz, mert Hermész, aki Merkurként is ismert, néha tűz képében jelent meg. Hermész, mint lélekvezető és Hesztia a szellem és a lélek archetípusai, azé a szellemé, ami lángra lobbantja a lelket.

Hermész az istenek hírnöke, az úton lévők vezetője és védelmezője, a szónoklat istene, ravaszsága miatt a kereskedők és a tolvajok pártfogója.

Jellemét szemléletesen példázza születésének első napja. Reggel született, délben rátalált egy teknősbékára, belőle lantot készített, és gyönyörűen játszott is az általa felfedezett hangszeren. Este ellopta Apollón, a napisten teheneit és éjszaka ártatlan képpel visszafeküdt a bölcsőjébe. Apollón rájött, hogy ő vitte el az állatait, nagyon dühös lett. Hermész azzal védekezett, hogy ő még pólyában fekszik és az anyja tejét szopja, puha talpacskáinak kemény a föld és csecsemőként nem elég erős ahhoz, hogy teheneket lopjon. Apollón jót mulatott Hermész szavain, „dörzsölt csalónak” nevezte őt és békén hagyta.

Hermész az, aki az emberekkel a legbarátságosabb, aki szerencsét hoz.

Neve kőhalmot jelent, utalva az utazok útbaigazítását segítő kőhalmokra, és azokra a kövekre is, amelyekkel a sírokat jelölték meg. Érdemes még Hermész varázspálcájáról is szólni (kaduceus a neve), amelyen ikerkígyók vannak, egy hím és egy nőstény kígyó. Hermész követ az isteni hatalmak között és lélekvezető, segíti a lelkeket az alvilági útjukon. Mindkét munkájában varázspálcája segítette.

Minden párkapcsolatban vannak kommunikációs elakadások, esetleg krízisek. Iyenkor Hermész varázspálcája, amihez hasonlót magunk is készíthetünk, kapcsolatmentő lehet.

Hermész pálcáján lévő kettős kígyó a halál és az újjászületés ikerfonalát is szimbolizálja. Ha egy párkapcsolat haldoklik, de van elég erő, hit és szeretet az emberekben, a kapcsolat újjászületése nem reménytelen.

Gondoljunk csak a főnix madár, az újjászületés, a ciklikusság szimbólumára, ami nemcsak az egyén személyiségfejlődését, hanem egy pár kapcsolati útját is jellemezheti. A főnixhez is kapcsolódik a tűz, hiszen a mitológia szerint saját teste melegétől lángra lobbant, majd ezen tűzön elégett és harmadnapjára hamvaiból újjászületett.

Szeretnék még a nagy isteni házaspárról, Zeuszról és Héráról szólni.

Hérát, a házasság istennőjét, a rómaiak Juno néven ismerték. Gyönyörű nagy szeméről „tehénszeműnek” is hívták.

Szimbóluma a tehén, ami a táplálékadás örök jelképe, a Nagy Anya ősképe. Szimbóluma a tejút, ami a galaktika és a görög anyatej szóból származik. A mitológia szerint a Nagy Istennőnek az égre fröccsent tejéből lett a tejút, a földre csöppentből a liliom virága, ami szintén Héra szimbóluma. A Nagy Istennőtől származtatják Hérát, akitől a tejút és a liliom szimbólumát is kapta. Héra szimbóluma még a páva farktollán lévő szem, ami a mindent látó Héra éberségére utal.

A mitológia története szerint, Zeusz reszkető kis kakukk madárrá változott, és így került Héra közelébe. Amikor már Héra a keblén pihentette a kismadarat, akkor Zeusz férfi alakját öltötte és megpróbálta leteperni Hérát, aki ellenállt, mindaddig, amíg Zeusz meg nem ígérte, hogy feleségül veszi és maga mellé ülteti a trónra.

Felhőtlen boldogságuk, a mézeshetek háromszáz évig tartott. Ezután Zeusz ugyanolyan kalandokba bocsátkozott, mint legény korában. Hérával való házassága előtt már hat kapcsolata ill. felesége volt, Héra lett az utolsó felesége.

Héra féltékenykedő haragja közismert. Nem a férjét bántotta, a vetélytársnőkkel és azok gyerekeivel bánt el. Ezekben az időszakokban Héra – bosszúszomjas, gyűlölködő, féltékeny és házsártos nőszemély.

Zeusz, hogy Hérára megsemmisítő csapást mérjen, kedvenc leányát Athénét, aki a bölcsesség és a mesterségek istennője, saját maga hozta világra, jelezve ezáltal, hogy ebben sincs a feleségére szüksége.

Héra elégtételt akart, apa nélkül akart fiút szülni, így született a tűz és kovácsmesterség istene, Héphaisztosz, aki Aphrodité férje lett. Héra eltaszította magától a gyereket, mert dongalábbal, sántán született.

Később Héra a magányt választotta, a hegyek közé tért meg, ahol ifjúkora boldog napjait töltötte. Amikor Zeusz látta, hogy feleségének semmi kedve visszatérni hozzá bejelentette, hogy új asszonyt hoz a házhoz. Rendezett egy bohókás esküvőt, ahol a menyasszony egy női szobor volt. E kópéság hatására Héra megbocsátott és visszatért trónjára, a férje mellé.

Hérát – minden destruktív, romboló tulajdonsága ellenére – nagyon tisztelték az emberek, mint a házasság gyönyörű védnökét.

Tavasszal Hérát, mint a Szüzet ünnepelték, az ünnepi rítusban ilyenkor Héra fürdőbe merült, így őrizve meg tisztaságát.

A nyári és őszi ünnepen Hérát, a Tökéletes és Beteljesedett mivoltában ünnepelték, úgy hogy rituálisan esküvőt tartottak, hiszen Héra legboldogabb napja az esküvője volt. Az ünnepi rituális esküvőn Zeusz volt a Tökéletességet adó és Befejező.

A téli ünnep a Magányos Hérát illette meg, ekkor a Zeusszal való viszálykodását elevenítették meg és a bejelentést, hogy elhagyja férjét és a trónt és a magányt választja. Úgy is mondhatnánk, hogy a házassági romboló játszmáknak véget vetett. A kilépést intenzív lelki munka követhette, megújult, ezért is tudott megbocsátani és tisztán, lelki szempontból ismét szűzen folytatni, újra kezdeni kapcsolatát Zeusszal.

Nézzük meg ezt a kapcsolatot Zeusz oldaláról.

Zeuszt a rómaiak Jupiterként ismerték, ő az olümposzi istenek feje, ég és föld ura.

Szimbolikus állata a sas, ez utal arra, hogy az égi birodalom irányítása felemelkedést és rálátást igényel. Szimbóluma még a villám, a villámlás istene is volt. Büntetett, ha valami nem az akarata szerint történt. Neve jelentése fénylik, ami utalhat a fényre és a hatalomra.

Zeusz fontos tulajdonsága még a termékenysége, rengeteg szerelmi viszonyából sok gyereke született.

Héra és Zeusz kapcsolata a konfliktus, azért is, mert két nagyon erőteljes archetípus kapcsolatáról van szó. Héra célja, hogy a házassággal kiteljesedjen és tökéletesedjen. Zeusz számára a hatalom az elsődleges. A mézeshetek után Zeusz úgy érezhette, hogy valami hiányzik az életéből. Megítélésem szerint ez a meghittség, a kölcsönös szenvedély, az érzelmi intimitás lehetett, ami azért hiányozhatott az életéből, mert a nőkkel való kapcsolatát is a megszerzés, a birtoklás jellemezte. A kedveskedés, a játékosság nem volt jellemző udvarlási eszköztárára, inkább agresszíven cselhez folyamodott, hogy csábításai sikeresek legyenek. Zeusznak fontos volt Héra, ragaszkodott hozzá, a vég nélküli viaskodásukban is. Ezért késztette változásra az, hogy Héra a függetlenséget választotta. A tekintélyelvű Zeusz nagyságát jelzi, hogy a változásban is tudott bátor lenni, bolond esküvőt rendezett, amelyben elvállalta a főszerepet.

Zeusz és Héra kapcsolata sokféle tanulságul szolgálhat. Én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a kapcsolati válságból a kiút csak a személyiség fejlődésén, a lelki sebek gyógyulásán keresztül lehetséges.

A párkapcsolatokról való elképzeléseink és megvalósítási törekvéseink többféle forrásból fakadnak: szüleink kapcsolata, környezetünk, kultúránk archetipikus képei egyaránt meghatározzák azt. Ezekben a fantáziákban közös a teljesség utáni vágy. Az egység gyönyörűsége felejthetetlen élmény. A szerelem megadja a teljesség élményét, mert mint az alkimista Aphrodité kapcsán említettem, ekkor a partner által képesek vagyunk önmagunk teljes elfogadására és szeretésére, és ez erőt ad a fejlődésre, arra, hogy képesek legyünk jobbá válni.

Idővel a konkrét tapasztalások nyomán nemcsak maga a kapcsolat, hanem a kapcsolatok belső képei, a kapcsolatról alkotott fantáziák is változnak. Ekkor történik az, hogy az egység fantáziaképe és a valóság különválik. Minél erőteljesebb az idealizált párkapcsolat utáni vágyódás, a teljesség utáni sóvárgás, annál fájdalmasabb megélni a párkapcsolat hiányait.

Az egyén ismét az egység után sóvároghat, talán azért, hogy visszataláljon az egy-ség élmény archetipikus mélységébe. Azonban a hiányérzése a párkapcsolatot romboló utakra vezetheti, a párok egymást okolhatják csalódottságukért, a hiányt felnagyítják, csak azt látják a másikban, hogy mit nem tesz, és elkezdik leértékelni egymást.

Az isteni párnál, ebben a szakaszban Zeusznak újabb és újabb házasságon kívüli kapcsolata lett. Héra pedig egyre inkább fél-nek érezte magát és féltékenységi dühében őrjöngött, ölt és tombolt. Amikor meg tudta hozni azt a döntését, hogy önmaga próbál teljes lenni, a kapcsolati kiszolgáltatottsága megszűnt, fél-érzése gyógyulni kezdett. Zeusz számára ismét kívánatos lett, de a megváltozott Hérát csak úgy tudta visszakapni, hogy ő is változott.

Ha a partnerek alapvágyai, a párkapcsolatról alkotott fantáziái összeegyeztethetők, akkor nagy a valósínűsége, hogy a kapcsolat egy krízis, vagy egy nehéz időszak után is megmarad és az újra a teremtés, az egység élmény és a lelki gazdagodás kiapadhatatlan forrásává válik.

Eva-Maria Zurhorst kapcsolatterapeuta szerint a házasság valódi értelme az, hogy egyensúlyt teremtsen két ember belső konfliktusai között.

Ha valaki pl. önmagában bizonytalan, a társába túlzottan kapaszkodhat, ami befolyásolja a kapcsolat működését. Ha az egyén képessé válik arra, hogy önmaga korábbi működésén túllépve egyre mélyebben megismerje a valódi énjét, túljuthat a példaként említett bizonytalansági problémáján is, és a társára, mint „biztonsági mankóra” már nem lesz szüksége, személyisége és párkapcsolata egy magasabb szinten működhet tovább. Amikor egy belső hiány csökken, vagy megoldódik, az kedvezően hat az önértékelésre, a szabadságérzésre, a szeretetre való képességre és ezáltal hozzásegít ahhoz, hogy a párkapcsolatban ismét a teljességérzés domináljon.

Amikor az egyén a másik emberhez fűződő kapcsolatában próbálja megtalálni a boldogságot, akkor (is) valójában a saját harmóniáját, egyensúlyát keresi. A kapcsolatokban megtaláljuk az egység élményt majd szembesülünk azzal, ami hiányzik a kapcsolatból. Ha az egyén rájön arra, hogy ami a kapcsolatából hiányzik, az sajátmagában is problematikus terület, hogy a kapcsolati hiányok a saját árnyékoldalának részei, akkor rájöhet arra is, hogy a megoldás nem a túlalkalmazkodásban vagy a viszálykodásban rejlik, hanem a személyes fejlődésben, a differenciálódás – integrálódás folyamatában van. Ezt a szemléletmódot követve, akár hálásak is lehetnénk azért, hogy a párkapcsolat a lelki hiányokra, árnyékrészünkre rávilágít, mert ez a szembesülés – önismereti motivációval társulva – fejlődéshez vezethet.

Eva-Maria Zurhorst szerint a házasság gyógyulást hozó szentély. A valódi adni képes szeretet felfedezésének helye, ezért egy párkapcsolatban nagyobb esély lehet a gyógyulásra és a fejlődésre, hiszen egy megkezdett út folytatása, az elakadások megértése nagyobb lelki gazdagságot, meghittebb együttléteket, intenzívebb léleképítést eredményezhet.

Összegezve:

A mítoszok tanítanak. A mítoszok a kollektív tudattalan által őrzött ősi tapasztalás, mindnyájunk nagy kincsestára, erőforrása. Rajtunk múlik, hogy megismerjük e, szövetségeseinkké tesszük e a kollektív tudattalan ezen útmutatóit vagy sem.

Előadásomban néhány görög istenről szóltam. A rómaiak is ugyanezeket az isteneket tisztelték, csak latinul szólították őket. Az istenalakokat emberi tulajdonságokkal ruházták fel. Az istenek nagyon különbözőek, de mindegyiknek vannak pozitív és negatív tulajdonságai.

A japán származású Jean Shinoda Bolen, jungi pszichoanalítikus, a Bennünk élő istennők és Bennünk élő istenek című könyvek szerzője szerint, ösztönkésztetéseinkre inkább Zeusz, Héra és Aphrodité hat. Hesztia és Hermész inkább személyiségjegyeket befolyásolnak.

Szerinte ez attól függ, hogy az istenek első nemzedékéről van e szó, vagy sem. Az apa archetípusa, Zeusz a testvéreivel Poszeidonnal, a tenger istenével és Hádésszal, az alvilág istenével együtt. A Nagy Istennő – akiről Héránál beszéltem -, gyerekeinek tekinthető Aphrodité, Héra és Déméter. Déméter, a termékenység, a táplálékadó anya archetípusa, a gabonaföldek istennője. Ők: Zeusz, Poszeidon, Hádész, Aphrodité, Héra és Déméter ösztönkésztetéseinket befolyásolják, archetipikus erejük nagyon erőteljes lehet.

Ezek az istenalakok olyan archetipusok részei, amelyek valamennyiünk kollektív tudattalanjában felfedezhetők. Egy isten nem maga az archetípus, hiszen az archetípus nem azonos egy figurával, az archetípus egy figuránál összetettebb, de az istenek egy-egy archetípusnak a részét alkotják.

Lehet, hogy az ember lelkét egy archetípus uralja, életkoronként, életszakaszonként is változhat, hogy melyik isteni archetípus jut főszerephez az ember életében. Minél inkább megismerjük őket, általuk az ösztöneinket, vágyainkat is megismerjük és esélyünk lehet arra, hogy eldöntsük, melyiküknek milyen helyet engedünk az életünkben. Ha nem tesszük meg, elementáris erővel, vagy lassú, kitartó módon befolyásolhatják tudatunkat és átvehetik az irányítást az életünk felett.

Jean Shinoda Bolen hősöknek nevezi azokat az embereket, akik egyre jobban értik, hogy életük útján honnan hová is mennek, vagyis az életútjukat. Antihősöknek azokat nevezi, akik nem rendelkeznek ezzel a tudással, a tudás utáni vággyal sem, ők sodródnak, mások döntései irányítják az életüket.

Életutunknak részei a párkapcsolatok. A kapcsolat mindig hozzátesz valamit az életünkhöz, kapcsolat nélkül felerősödhet az az érzés, hogy hiányzik belőlünk valami. A párkapcsolatok alakulásában természetes folyamat, hogy a boldog, beteljesedett időszakokat sérülékenységet magában hordozó korszakok követik. Azonban a párkapcsolat a gyógyulás, a gyógyítás forrásává is válhat. Ehhez az kell, hogy először önmagunk gyógyításának, fejlődésének, lelki gazdagodásának útját ismerjük fel.

Előadásommal ehhez szerettem volna segítséget nyújtani.

Felhasznált irodalom:

  1. Bolen, J.S.(2007): Bennünk élő istenek. Pilis-Print Kiadó, Nyíregyháza.
  2. Bolen, J.S.(1997): Bennünk élő istennők. PIREMON, Debrecen.
  3. Fadgyas I. (1998): Párok – kapcsolati minták. Integratív Hírmondó, 13: 73-81.
  4. Kerényi K.(1977): Görög mitológia. Gondolat Kiadó, Budapest.
  5. Moore,T. (2007): A lélek szexualitása. A szexualitás lelke. Mandala-Veda Könyvkiadó.
  6. Szombati Á. (1997): Héra archetípusa. Integratív Hírmondó, 9: 26-43.
  7. Zurhorst, E.M.(2007): Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz. Bioenergetic Kft.

A hozzászólás nem engedélyezett..